Foglalkoztatás

A foglalkoztatás során fontosnak tartjuk lakóink fizikai és szellemi állapotának, megfelelő szintre emelését, szinten tartását, az öregedéssel járó folyamatok késleltetését, lassítását.

Szeretnénk feloldani a tétlenség, a feleslegessé válás érzését.

A mindennapi élet tartalommal való megtöltését tartjuk fő feladatunknak természetesen lakóink adottságainak figyelembevételével. Szeretnénk lehetőséget teremteni a szabadidő hasznos eltöltésére, új ismeretek megszerzésére.

Igyekszünk ébren tartani a figyelmet, a megfigyelőképességet, az emlékezést, a koncentrációs- és asszociációs készséget, segítjük a mozgáskoordinációt.

Nem kis feladat a tájékozottság, a külvilág iránti érdeklődés megtartása sem.

Mindezekhez felhasználjuk a közösség kohéziós erejét, hogy új lakóink minél hamarabb igazi otthonra találjanak nálunk, ezért támogatjuk az egymás iránti segítőkészséget és szolidaritást is.

Fontosnak tartjuk a jeles napok kiemelését a hétköznapokból.

Lássunk erre most néhány példát KÉPEKBEN INTÉZMÉNYÜNK ÉLETÉRŐL

2015. évben először egészítettük ki az életnagyságú betlehemünket a három napkeleti bölcs figurájával a bejáratnál a portán.  

A ház összes helyiségének megszentelésekor énekelve kísértük Wojtonis Marek CM lazarista szerzetes atyát, aki minden szobát megszentelt.

A betegek világnapjának megünneplésére Aprók táncát szerveztünk: Tímár Mihály néptáncos és a Klotildligeti Szent László Óvoda növendékeinek műsorát végig tapsolták, mosolyogták lakóink.

fog3fog4

Farsang. A kacsalábon forgó kastély című előadást két felvonásban, délután pedig Zumba táncolással, és nyereményes agytornával tartottuk meg.

 

                       fog5 fog6

Húsvéti ünnepségünkön nagy sikerük volt idén is az élő kis nyusziknak. 

                               fog7    fog8

Népzenei koncertet adtak lakóinknak Páduai Szent Antal Zeneiskola diákjai. 

fog9

Az Európa színház társulatából két fő operett betétekkel szórakoztatta az érdeklődőket.

fog12

Augusztus 15-én Nagyboldogasszonykor énekekkel, versekkel emlékezünk meg fenntartó rendünk ünnepéről.

fog10

Labdajátékunkat arra használtuk, hogy megtanuljuk egymás keresztnevét. Két csoportban játszottunk. Először dobva a labdát, majd lábbal passzolgattuk, később egy kisebb labdával nehezítettük a feladatot, hogy meg kelljen osztani a figyelmet, és gyorsabb reflexre legyen szükség.

fog11

Mária napi zarándoklatunkat minden évben támogatja intézményvezetőnk, így Máriaremetére is eljutottunk a kegytemplomba, ott részt vettünk egy misén, majd a kertben a szép napsütéses időben a friss levegőn megnéztük a parkot.

fog13

Szüreti mulatságunkon 15 db zöld lufiból készítettünk egy óriási szőlőfürtöt is, sőt még csoki evő-versenyt is rendeztünk – késsel, villával kellett kibontani a Sportszeletet.

fog14

Több asztalnál ülve töklámpáshoz festették narancsszínűre a lapokat a nénik.

fog15

A kertben egy színes és tartalmas nap eseményei a sok közül: csoportos közmondás kereső közben célba dobás az általunk készített lufilabdával. A jó hangulatú szabad levegőn töltött foglalkozást Feri atya bibliakörrel zárta, melyen az ősz szépségeit is megfogalmazták a lakók.

fog16

Idősek napjára autóval a Családsegítő által szervezett alkalomra mentünk.

fog17

Dr. Drobinoha Angéla, népművelés, történelem, könyvtár szakon végzett lakónk segített a Nemzeti gyásznapon az Aradi vértanúkról való megemlékezésen.

fog18

Idősek napjára kedves műsorral léptek fel a nagyteremben Páduai Szent Antal Iskola alsó tagozatos 2. osztályos tanulói. 

fog19

Mindenszentek és halottak napja közeledtével minden évben megemlékezést tartunk, hiszen sok lakónk nem tud eljutni a szeretteihez a temetőbe. Ilyenkor énekelünk, sok vers hangzik el, mindenki meggyújt egy mécsest, majd az emlékezés lángjait az asztalon összeállított kicsi sírocskákra helyezzük. Halk zenei aláfestésként Mozart, Bach, Schubert Pergolesi művei szólnak a műsor alatt. A bibliakört Csoma Áron református tiszteletes úr tartja.

fog20

Mikulás ünnepségen reggel a nagyebédlőben ajándékozzuk meg a lakókat, utána a fekvőket is végig ajándékozzuk. A foglalkozáson vidám műsorunkat. úgy élvezik végig a nénik, mintha soha nem vettek volna még részt ilyen eseményen.

fog21

A Piliscsabai Szociális Gondozó és Családsegítő Központ szervezésével hagyományosan megrendezett idősek karácsonyán minden évben gyermekműsorokkal, élő zenével, süteménnyel, forralt borral, teával kedveskednek otthonunk lakóinak, és a többi Piliscsabán élő szép korú néninek és bácsinak.
Természetesen mi magunk is szervezünk karácsonyi ünnepséget, melyre együtt készülünk lakóinkkal: lehetőséget biztosítunk a mézeskalács tésztából való karácsonyfa-díszek készítésére, szaloncukor kötözésre, papírdíszek készítésére, rengeteg karácsonyi éneket, éneklünk, verset mondunk, felelevenítjük a régi karácsonyok meghitt hangulatát.

              fog22fog23